Ciao Bella,

Sokan talán úgy érzitek, elcsendesedtem, vagy eltűntem. Hetek, sőt, hónapok óta nem volt tartalmas bejegyzés, csupán egy-egy képes, outfit poszt és a Facebook oldalon tartottam csupán a lelketekkel a kapcsolatot. Tudom, sokan feleannyit sem blogolnak, mint én, de én magamhoz képest hasonlítok és tényleg picit eltűntem. Legalábbis a külső szemlélő ennyit láthatott, nem úgy a közeli barátaim.

Az utóbbi hónapok minden túlzás nélkül sorsfordítóak voltak, több szempontból is. Most értettem csak meg igazán, mit is jelent könyvet írni, mert noha részenként, mini-fejezetenként küldtem az én drága szerkesztőmnek, Anikónak az anyagokat, azért ez mégis csak több, mint egy blogot írni vagy pár bejegyzést, legyenek is bármennyire hosszúak azok. Ez egy könyv, ami örökre ott marad, fekete-fehér lenyomata annak, amiben hiszek, éppen ezért extra nagy felelősség, mit és hogyan írok meg benne. Az első hónapokban csak olvastam, ami viccesen hangzik, hiszen írnom kellett volna, nem igaz? De szerettem volna még szélesebben átlátni az önelfogadás témáját, így a diszkrimináció történelmi gyökereitől kezdve az érzelmi evésen át sok téma várta, hogy alaposabban áttanulmányozzam. A tényleges és aktív írás márciustól indult be, előtte csak hébe-hóba írtam le gondolatokat. Április-májusban azonban egy rakéta sebességével beindultam, pedig életem egyik legnehezebb időszaka volt. A magánéletemről, ideértve a munkámat óvatosan beszélek, mert szeretem leválasztani az önbizalom-növelés témájáról. Azonban most kikerülhetetlen, mert pont a megélhetésem került veszélybe és a munka terület produkált olyat, amire nem voltam felkészülve. Teljesen kikészültem, ezt szó szerint értsd. Volt, hogy minden nap sírtam. Közben persze ment a Beauty with Plus, kértétek az élő adásokat és a könyvet is írni kellett. Mégis hogy ment akkor mégis a „szekér”?

Elcsendesítettem a külső zajt, hogy újra megtaláljam azt a bizonyos belső békét. Mindig is tudtam, a könyv egyfajta terápia lesz számomra is. Ahogy egyre többet olvastam és én magam is kipróbáltam technikákat, amiket aztán ajánlok majd nektek, egyre jobban megnyílt a világ. Az a világ, ami bennem van. Már nem érdekeltek az elvárások, már megint nincs új cikk, már megint nincs új poszt a Facebook oldalamon, bezzeg XY mennyire nyomul és hogy megmozgatja az embereket. Ez mind irreleváns lett. Egyszerűen elkezdett nem érdekelni. Ehelyett más helyre tettem az energiákat: befelé. Elkezdtem meditálni. Elcsendesíteni a félelmeket, vajon tudok-e egyáltalán írni, vajon lesz-e aki megveszi ezt a könyvet, vajon egyáltalán eljön majd valaki a könyvbemutatóra? Ezek a kérdések elég valósak voltak a fejemben, néha még ma is. Kezelésbe kellett vennem a saját önbizalmamat, vicces ez, nem de? Elkezdtem kövekre mandalákat festeni, majd kagylókra, majd ékszereket készíteni és végül újra felfedeztem a kristályokat. Roppant gazdag, spirituális út, amiből egészen idáig csak keveset mutattam meg, de mivel hiszek abban, hogy a hitelesség fontos része az, hogy az árnyoldalakat is megmutatjuk, ezért született meg ez a bejegyzés. Mert volt pár démon, és nem csak a kishitűségem. Mindig az okokat kell megkeresni, nálam ez a munka területen volt. Kőkemény hetek, melyek végén végre kiálltam magamért. Ezt csak leírni ilyen egyszerű, megélni elég idegtépő volt, nem csak nekem, de a környezetemnek is.

Mindezek hozadéka a csend, amit nagyon élvezek. Segít koncentrálni, pontosan tudom, mit akarok és tudatosan munkálkodok a háttérben. #jönakönyv és már egyre konkrétabb formát ölt. Sok témát leírhatnék bejegyzésekben, de annyira a könyv részét képezik, hogy inkább nem írtam ide, hanem a könyvre figyeltem. A borító fotózás életem egyik meghatározó élménye marad, erről majd legközelebb. A könyv mellett számtalan dolgot tervezek, lesz olyan, ami felrázza az országot picit, lesz, ami lecsendesít, mert valami olyasmit tervezek, ami segít majd elsajátítani a tudást, amit a könyvben olvashatsz. Tanulni fogunk, már aki készen áll, megkeres és belevág! Sok minden jön, tudom, ködösen fogalmazok, de legyetek türelemmel. Nekem legalább olyan nehéz magamban tartani ezeket a dolgokat, amiken már hónapok óta dolgozok, de mindennek eljön az ideje. És tudom, hogy szeretni fogjátok, mert szívem minden szeretete és az eszem minden tudása benne van. Nincs már kétség bennem, mert akinek szüksége lesz rá(m), az megtalál. Aki pedig „kikövet” és menni akar, annak mennie kell, hogy helyet adjon azoknak, akik megértek arra, hogy végre dolgozzanak énképükön, amiben én ott leszek, hogy fogjam a kezüket, a kezedet, Szépségem, ki e sorokat olvasod. Köszönöm, hogy velem vagy akkor is, ha nagy a csend! Mert bizony ezt is meg kell tanulnunk, csakis befelé figyelni és megszűrni a zajt, érkezzen az károgók, hitetlenek, rosszindulatú emberek vagy épp sikertelenség formájában.