Ciao Bella,
Az előző fejezetet a perzselő napsütéssel hagytuk abba (ITT tudod újra olvasni) azonban Noto-ról, a barokk ékszerdobozról már az első fejezetben írtam (ITT nézheted meg). Egy fél napot sikerült ebben az Unesco Világörökség részeként nyilvántartott ódon városkában eltöltenünk s ahogy a szűk sikátorokat jártuk, nagy emelkedőkkel, mik felértek egy kardió edzéssel, folyton azon járt az agyam, hogyan maradhatott mindez épségben. A lakóépületek több száz évesek s a barokk túlzott díszítőelemek szinten mindenhol feltűnnek szemünk előtt. A 18. század elején épült katedrális büszkén emelkedik a magasba, de őszintén szólva csak közelről észrevehető. Nincs előtte óriási tér, hogy magára hívja a figyelmet, mégis amint közelébe érsz, hosszú lépcsősora s kupolái csalogatóan hívnak, így mi is betértünk egy kis csendes elmélkedésre.
Picit ellentmondásosnak tűnhet, de mégis a nyugalom szó az, ami ezeket az utcákat s az ott élőket jellemzi. Noha leírtam már mennyire szenvedélyesek a szicíliaiak (ITT olvashatod), de mégis béke és megnyugvás árad belőlük. Nem elégedetlenkednek, nem frusztrálnak sem téged sem magukat s legfőképpen nem panaszkodnak. Mert pontosan tudják, ha egy probléma adódik azt vagy meg kell oldani (amiben nagyon jók, mint azt ITT is írtam) vagy ha ez lehetetlen, akkor felesleges aggodalmaskodni miatta. Pozitívan és tisztelettel viszonyulnak másokhoz, így bikiniben a strandon egyáltalán nem éreztem magam feszélyezve a rosszalló pillantások miatt. Ugyanis nem voltak ilyenek. Élni és élni hagyni, azt hiszem ez a mantrájuk.
A városnézés pedig nem múlhat el némi kulináris élvezet nélkül, így egy újabb arancini-t teszteltem, ezúttal Notoban s prosciutto-s mozzarellás volt a tölteléke. A frissen sütött panírozott rizsgombócba harapva gőzölögve bukkant elő a sajt, ami ráolvadt a prosciutto darabokra ám nem volt ideje kihűlni, mert gyorsan végeztem vele. Tipikus előétel (!) ez errefelé, a legnépszerűbb a bolognai szósszal töltött változat, de mivel kevés kivétellel szinte sosem eszek sertéshúst, így a kedvencem a négysajtos verzió volt. Az egyik esti buli alkalmával persze szicíliai családom jót nevetett azon, hogy a falatkák és a külön nekem hozatott négysajtos arancini után én gyakorlatilag befejeztem a vacsorát, ami szinte el sem kezdődött, hiszen ezek csak az előételek, a kezdet. Pedig másfél éve Olaszországban élek, de ekkora ételdömpinghez nem vagyok szokva, mint ami Szicílián várt.
S egy kis nyugalom szigete képsorozat Notoból egy kényelmes Tchibo szettben Marco Di Giovanni kameráján át. Holnap pedig egy igazi különlegesség jön, szicíliai néphagyományokkal fűszerezve!
Nadrág, top: Tchibo
Fotó: Marco Di Giovanni
